Az Európai Bizottság e kiadvány elkészítéséhez nyújtott támogatása nem jelenti a benne foglaltak jóváhagyását, azok kizárólag a szerzők véleményét tükrözik. Ezért a Bizottság nem tehető felelőssé a benne foglalt információk felhasználásáért.
PIARISTA GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM (MAGYARORSZÁG)
A váci Piarista Gimnázium és Kollégium 8 évfolyamos programjával mintegy 630 diákszámára nyújt általános műveltséget. A 9. évfolyamtól kezdve az egyes tanulók érdeklődésének megfelelő tantárgyakból emelt óraszámban biztosítanak órákat. Alapértékek: felelősség – együttműködés – önfejlesztés – rendezettség – mindenben méltányosságra törekvés.
COLLEGIUM JOSEPHINUM BONN (NÉMETORSZÁG)
A Collegium Josephinum Bonn a Redemptoristák katolikus rendje által kizárólag fiúk számára fenntartott katolikus gimnázium, amely Bonn északi részén található. A természettudományokra, klasszikus és modern nyelvekre összpontosít. Az iskola különös hangsúlyt fektet az általános és keresztény nevelésre, valamint a szociális projektekre.
GAMO DIANA (SPANYOLORSZÁG)
A Gamo Diana egy általános és középiskola, amelyet a Redemptoristák katolikus rendje működtet a madridi Aluche-ban. Célunk, hogy diákjainkat felkészítsük arra, hogy aktív résztvevői legyenek egy folyamatosan változó világnak, kritikus és elkötelezett polgárok legyenek.
PIARISTICKÁ SPOJENA SKOLA SV. JOZEFA KALASANZSKEHO (SZLOVÁKIA)
A Pijaristicka pojena skola a piarista atyák katolikus rendje által alapított iskola. Egyike vagyunk a három piarista iskolának Szlovákiában. Együtt elfogadtuk a nagy kihívást, hogy iskoláinkat úgy alakítsuk át, hogy alkalmassá váljanak a harmadik évezredre. Teljes mértékben részt veszünk az iskoláinkban végbemenő változások megtervezésében és végrehajtásában – a piarista iskolák víziója szerint. A piarista iskola három pilléren áll – a kapcsolatok iskolája, az élet iskolája és az odaszántság iskolája. Mindegyik pillér két területet fed le, és azt képviseli, hogyan szeretnénk, ha iskoláink 2030-ban kinéznének és működnének. A piarista iskola egy kivételes iskola.